Logo

The Theory of Midnight Souls

Az Éjféli Lelkek története

II/V. In line for defense (részletféleség)

 

 

Megint és újra élem az újszerűség érzését nagyjából két év után, és mivel még ilyen hosszúságú valamit nem készült azóta, ezt így, egyben, megmutatom. Aztán majd lesz valami. Ez itt annak a várva várt partinak a rövid és velős története, amiről az I/VII-ben Red és Messie emlegettek, a vége meg, nos.. már arról is volt szó korábban.

 

 

A bentről – lentről – hallatszódó tánczenét a halandók fülének talán jórészt visszafogták a vastag falak és a pincelejáraton lévő többszörös ajtók, de ők tisztán hallottak mindent. Jó sokan lehettek már – bár egy Brujah buliról nem lehet elkésni, csak kimaradni belőle.
Az ajtó melletti kerítésnek egy szikár, magas alak támaszkodott, a körmét piszkálta nemtörődöm módon. Odasétáltak hozzá; a lépésekre a férfi felnézett; alaposan végigmérte őket, olyannyira alaposan, ami már kezdett nyugtalanító lenni. Mintha nem ismernék egymást nagyon is jól…
- Jó estét – köszönt Roderick kimérten; valami nem tetszett neki Travisben, és nem tudott nem bizalmatlanságba váltani.
- ’stét – felelte a Brujah – Mit akartok?
- A partira jöttünk.
Travis ellökte magát a kerítéstől, és abbahagyta a körömpiszkálást.
- Tőlem lemehettek. Ti lemehettek – tette hozzá, jelentőségteljesen belebámulva Necris arcába.
- Hé – Beslan hátulról előreszólt – ne szarakodj, Travis, tudod, hogy hozzánk tartozik.
A férfi rávillantotta a tekintetét.
- Brujah buli van, Beslan, tudod a szabályokat.
A fehér hajú félretolta maga elől Messie-t és Redet, és odaállt Travis elé; Necris keze mozdult volna, hogy visszafogja, de nem volt elég gyors.
- Tudom a szabályokat, öcsém, pontosan tudom, itt van Tex is, Chidder is, sose volt balhé, szóval állj odébb és eressz be, nem itt akarok dekkolni az utcán egész éjjel.
A magas Brujah nem mozdult egy centit sem.
- Ne ugrálj, Beslan – a hangja megkeményedett, éppen csak nem volt ellenséges – Mert kibaszottul nem tudsz semmit. Mondtam – emelte fel a hangját – a Lasombra nélkül lemehettek.
- Hé, Travis – Roderick félretolta Beslant, mert tudta, hogy ha rábízza a beszédet, húsz másodpercen belül balhé lesz – beszélj világosan, oké? Sosem volt baj. Együtt vagyunk. Mi változott?
A férfi egy pillanatig habozott, nézte Rodericket és a mellette álló kotériatagokat; mindenkit, kivéve Necrist.
- Ha tudni akarod, lent megmondják – döntötte el végül, hogy ő csak egy egyszerű kidobóember, és nem tárgyalópartner, és neki egyáltalán nem kötelező magára venni ezt a veszedelmes konfliktust.
Necris a csoportosulás végén halkan megszólalt – nem tudta, kinek címezze, így az előtte álló Texnek mondta:
- Menjetek. Én járok egyet.
Beslan meghallotta; megfordult és felcsattant.
- A francokat, Necris, velünk a helyed, meg o…
A Lasombra közbevágott, felemelte a kezét.
- Mondjuk, hogy sürgős dolgom van. Hajnal előtt várlak titeket a Maiden és a Southampton sarkán.
Megfordult, és meg sem várta, mit mondanak a többiek; elindult az ellenkező irányba, zsebre dugta a kezét. Beslan utána akart kiáltani, de Roderick megrántotta a karját; ideges reszketéssel a hangjában odaszólt Travisnek.
- A szentség beléd, Travis, mire volt ez jó? – legyintett, intett a többieknek – Gyerünk le, a francba.
Egy pillanatra eszébe jutott, hogy Necris után küldi Beslant, hogy ne maradjon egyedül, de tudta nagyon jól, mert annyira ismerte már a Lasombrát, hogy nem hagyná, most pedig még talán ellent se lehetne mondani neki, mindazok után, ami történt…
Mi is történt valójában?
Elkomorult arccal masíroztak le a lépcsőn; Beslan káromkodott, és egyikük sem nézett Travis felé.
A lenti helyiség pince lehetett, vagy talán óvóhely egykor, mert egyszerű pincének túl tágas volt; vastag betonoszlopokkal tagolt tere alacsony plafonnal társult, és a falakon végigfutottak az évtizedek alatt lejátszódott számos beázás nyomai. A padló szanaszét töredezett, soha fel nem újított vörösre színezett betonlapokkal volt burkolva, amelyeket eredetileg sem illeszthettek pontosan egymáshoz, így most annál jobban látszódtak az elhasználtság miatt lekopott széleik. Sűrű félhomály ült a helyiségen, csak némelyik oszlop tetején lógott egy-egy csupasz villanykörte vagy elhasználódott fényfüzér. A bakelitlemezről szóló hangos zene az egyik sarokból jött; a lejátszót egy rossz székre tették, és egy alak görnyedt egy másik széken, hogy cserélgesse a lemezeket.
Roderick ment le elsőnek, szigorú tekintettel parancsolva Beslannak, hogy kövesse; amikor leértek, megálltak egy pillanatra a lépcső aljában, hogy felmérjék a helyiségben tartózkodókat.
Mintha megütötték volna a bent bulizókat, táncolókat, beszélgetőket; varázsütésre futott végig mindenkin a dermedés, először csak azok álltak meg némán, akik közel álltak, aztán a különös hangulat végigszaladt mindenkin, észrevették magukat, és megálltak, az érkezők felé fordulva.
A mozdulatlanságban furcsán zavaróan hatott a felcsendülő Jailhouse Rock; a lemezjátszót kezelő alak leemelte a tűt a lemezről.
- Üdv – köszönt Roderick; az arcok innen-onnan ismerősek voltak neki.
Halk morgás, néhol talán „üdv” köszöntés is elhangzott. A többiek még mindig némán álltak előttük, és a kotéria tagjai kezdték kényelmetlenül érezni magukat.
- Travis akadályokat támasztott odakint – folytatta kényszeredetten Roderick – és azt mondta, idelent kérdezősködjünk. Most aztán magunk vagyunk, beszéljetek, mi bújt belétek, hogy egyszerre bajotok van velünk.
Red, Messie és Tex összenéztek a háta mögött; elvileg nem volt arról szó, hogy „velük” volna baj, csak a Lasombrával, de jelzésértékkel bírt, ahogy a vezetőjük mindenkit egybe számított, mintha őket is kiutasították volna.
Tulajdonképpen pontosan így érezték magukat, még mielőtt bármi is elhangzott volna.
- Roderick – valaki megszólalt az összesűrűsödött tömegből – a hírek messzire elérnek.
- Mi a kurva életről beszélsz? – Beslanból kirobbant az indulat – Mi a szentség történt, hogy hirtelen ki kellett innen zavarni Necrist, aki eddig sosem okozott bajt?!
A Lasombra nevének említésére mintha még jobban megkeményedtek volna az arcok; a kotéria tagjainak legalábbis ez volt az érzése. valaki előrelépett, az arcára felülről halvány fény vetült; Perish volt, a Sands End Brujah kotéria egyik vezére.
- Lasombra.
- Baszd meg, Perish, ezt eddig is tudtad!
A Brujah majdnem egy fejjel tornyosult Beslan fölé, de a fehér hajút nem lehetett leállítani; felnézett a férfira, úgy kiabálta az arcába:
- Mondd mér ki végre, ki a kurvaélet bajotok van, vagy ahhoz már elég gyáva vagy?!
Roderick nem tudta megakadályozni, ami a következő pillanatban történt; Perish keze lendült, és iszonyatos pofont kevert le Beslannak; a fehér hajú hátrazuhant a társai közé, leborítva Texet és Kjetilt. Abban a pillanatban mindenki megelevenedett a korábbi mozdulatlanságból; Red és Messie pisztolyt rántottak, és néhányan a velük szemben állók közül is; mindenkinél volt fegyver, úgy tűnt, némelyiknél több is, és az arckifejezésükből ítélve nem féltek volna használni.
Roderick éles hangon felcsattant, a feltápászkodó Beslan és Perish közé lépve:
- Elég volt! Perish, megsértettél minket. Világos beszédet követelünk, most. MOST – ismételte meg erőteljesen megnyomva a szót, és hirtelen ráébredt, akármi is bújt Necrisbe, most jó volna, ha itt lenne… egy pillanatra átfutott rajta a bizonyosság, hogy a Lasombra egyenként kényszerítené térdre mindegyik hangoskodót.
- Világosan akarjátok tudni, mi a bajunk veletek? – egy másik vámpír szólalt meg, karcsú, fekete hajú nő, divatosnak nem éppen nevezhető tépett frizurával, jóval több fedetlen bőrfelülettel, mint ami ildomos lett volna, előrelépett, úgy csusszant át az ott állók között, mint egy kígyó – Az, hogy a tetves kis bandátok felforgatta az egész várost! Telekiabáltátok az utcát azzal, hogy itt a háború, nyílt csatákat vívtatok az utcán, mi meg nem győztünk takarítani utánatok, a nyakunkba hoztátok a vérünkre acsarkodó vadakat, Roderick, folytassam még?
A Brujah hidegen tekintett a nőre.
Elvesztettük a meccset, zuhant le benne a gondolat. Nem látta, de érezte, hogy a háta mögött nagyjából négyen fogják le Beslant, nehogy nekirontson Perish-nek.
- Folytasd, ha mered.
Egy harmadik valaki jött közelebb a másik oldalon; kinőtt, viseltes kordbársony nadrágot viselt és felgyűrt ujjú sötétszürke pulóvert; de a ruhái alatt félelmetes izmok körvonalazódtak.
- Amióta kidugtátok a fejeteket az odútokból, csak a baj van veletek – morogta.
- Hát te is itt vagy, Hector – Roderickből szinte kirobbant a keserűség – Nem láttalak, amikor a Sabbat fészkek takarításáról volt szó!
- Fékezd a nyelved, Senkiházi – köpte a férfi – Lord Armageddon nincs itt, hogy megvédjen, és mi nem akarunk balhét…
- Ne vedd a mocskos szádra a… – kiáltotta volna Beslan, de Tex befogta a száját.
- … nem akarunk balhét, Roderick, ismétlem – folytatta rezzenéstelen arccal a Hectornak nevezett – Így azt ajánlom, jobb, ha sürgősen eltakarodtok, és meghúzzátok magatokat. A felfordulást ti okoztátok, de a mi vérünket csapolják le miatta… jobb, ha nem hallunk felőletek.
- Kaptatok pár jó tanácsot, használjátok – tette hozzá Perish, és lépett egyet előre, csaknem Roderick orra elé – Most pedig menjetek.
Beslan száját még mindig Tex tartotta befogva, így csak elfojtott morgást lehetett felőle hallani; veszettül rángatta a karját, de a társai biztosan tartották. Ettől eltekintve feszült csönd volt egy pillanatig; Roderick meredten bámult Perish szemébe.
Aztán elfordult.
- Messie, Red, Tex. Indulunk.
A többiek némán, egy mozdulatra követték; Beslant rángatni kellett, és ahogy Tex elvette róla a kezét, eszement káromkodásokat szórt hátrafelé; de kénytelen volt követni a társait fölfelé a lépcsőn.
Egymáshoz nem szóltak egy szót sem, akkor sem, amikor kívül kerültek az utolsó ajtón, és elhaladtak az őket komoran megbámuló Travis előtt; Beslan az orrát markolászta, amiből még mindig szivárgott a vér, és keservesen dühös ábrázattal rángatta a karját; de már csak fél szívvel próbált szabadulni, mert az arcába csapó hideg éjszakai szél magához térítette.
A kocka el van vetve.
Roderick három utcával odébb szólalt csak meg ismét; addig a keserűség és a megalázottság érzete fojtogatta némán a torkát.
- Hát… nincsenek többé barátaink.
- Eddig sem voltak, a kurva életbe! – csattant fel Red – Gyáva senkiháziak gyülekezete!
- Nem volt mindenki itt…
- A kotériák kinyilvánították akaratukat – felelte Roderick – ne legyenek illúzióid. Amit ők mondanak, azt fogja mondani a többi is, ha elterjed a találkozó híre. Félnek, és jogosan félnek.
- A Herceg megvadított mindenkit – mondta komoran Messie – A fejünkre fognak vadászni.
- Ne menj messzire – figyelmeztette Chidder – Nagyon sokáig senki nem fog merészkedni, mert tudják, hogy a nagyúr védnöksége alatt állunk. Nem fogják elvágni a torkunkat a sötétben… csak hagyják, hogy a Sabbat megtegye.
- Így van – Roderick keserűen bólintott – Nem hibáztatom őket.
- Én igen! – csattant fel Beslan, dühösen a levegőbe csapva, mintha valakinek az állát akarná darabokra törni; Tex lefogta a kezét, és spanyolul káromkodott néhány cifrát; de nem dühösen, talán csak csalódottan.
- Megint ott vagyunk, ahonnan kezdtük – foglalta össze – egyedül.
- Nem egészen – felelte Kjetil, aki egész eddig nem szólt egy szót sem, szinte láthatatlanul álldogált közöttük, és ment velük akárhová – A Southwark vámpírjai útmutatásra várnak.
Roderick megtorpant elől, megfordult, és végignézett az egykori katonán.
- Rájuk se hozhatnánk nagyobb bajt, minthogy összeadják magukat velünk.
- Ti nem tudjátok, mi megy odalent délen – rázta meg a fejét Kjetil – kérdezzétek Rivert, kérdezzétek Jack Doe-t. A Hercegnek csak az ostora ér el az elátkozott kerületekig, a hangja nem.
- Azt akarod mondani, hogy saját nyakukat akarják a kés alá hajtani? – kérdezte Roderick élesen, keserűen.
- Ha kell, megteszik. Lesznek besúgók, lesznek önjelölt rendtevők. De mert a város vezetése csak az erő hangján beszél velük, a legtöbbjük délen szomjazik arra, hogy valaki egyenjogú Vértestvérként szóljon hozzájuk.
- Egyenrangú, persze… – Red kényszeredetten felnevetett – Egyik kalap szarból a másikba…
Roderick úgy tett, mintha nem hallotta volna a megjegyzést; Kjetilre figyelt.
- Közvetítsük nekik Lord Armageddon üzenetét? – a hangja még maga számára is bizonytalannak tűnt, mintha már kimondás közben meggondolta volna magát.
- Nincs vesztenivalónk – bólintott Kjetil.
A vezetőjük körbenézett rajtuk – dühös, ideges, válaszra váró arcok néztek vele szembe.
- Nincs, ez igaz – felelte vállat vonva, megfordult, és elindult előre – Keressük meg Necrist, ne kerüljön bajba egyedül.
Egyáltalán nem volt benne biztos, hogy ha a Lasombra összetalálkozik valakivel, nem az a másik valaki kerül-e majd komoly bajba.

 

Messie zsebredugott kézzel sétált a korlát mellett, rugdosta a kavicsokat, időnként egyet-egyet messzebbre sikerült löknie a cipője orrával, mint a többit, némelyik érdekesebb darabnak, ami elsőre jobban megfogta a tekintetét, utána fordult, de valamelyik társa biztosan megrángatta a karját, hogy ne maradjon le túlságosan. Igazából nem is volt kedve az egészhez.
Sem a rugdosáshoz, sem a bulihoz, sem a hazamenéshez, sem a franc se tudja, mikor esik valami szar a nyakunkba megint- hangulathoz. Bőven elég volt, amit a Seven Dials-nál kaptak; a megaláztatás érzete magasra csapott benne, fojtogatta a torkát. Mintha ki akart volna – mintha ki tudott volna! – masírozni belőle, gyalogolt elszántan. Nem nézett föl, nekiment az előtte lépkedő Redlea hátának; Red felmordult, ő könyökkel hátba vágta.
- A francért álltál meg…
- Shhh – a Brujah hátraintett, de nem mondott semmit; Messie is felnézett végre, és a hirtelen beállt csöndben észrevette, hogy a társai mind egyfelé figyelnek.
Valahol elől – innen nem látták, de valószínűleg a Tavistock Street sarkán – valami balhé zajlott; a hangokból ítélve nem is kis balhé.
Az orrukba tolakodott a vérszag.
- Basszameg. Nem terveztem mára ilyet – morogta az orra alá Messie, de az elől álló Roderick leintette. A falhoz lapult, előresietett pár lépést a kiszögellésig; a többiek kedvetlenül figyelték, ahogyan szinte beleolvad a falba, és kinéz az utcasarokra. Aztán csak annyit láttak, hogy óvatosan lehúzza a kabátján a cipzárt, és előveszi a pisztolyát, hátra sem fordult, csak úgy mutatta nekik, tíz-egy ellen – Red káromkodott, Messie magában szentségelt, a kurvaéletbe, ezt se így terveztem, aztán meglódult a parancsnoka után a többiekkel.

Magyar Gothic Club Լաըրա Արքանիան Fagyba írt titkok Darxite